Egy uralkodó elhatározza, hogy véget vet ennek és létrehoz egy Protokollt, ami a 17. századi értékeket teszi kötelezővé az életben maradtak számára. Valamint létre jön egy börtön, de nem is akármilyen. Ez a börtön él és nem csupán cellákból áll, hanem városokból erdőkből, völgyekből tengerekből. Ebbe a börtönbe a problémás emberkék kerülnek, akiket a 17. századi életmódot majmoló emberek zárattak be, hogy ott majd el lesznek maguknak.
Igen logikusan a történet tehát két szálon fut. A börtön egyik fogja Finn tudja magáról, hogy ő nem oda való és igazából a külvilágból jött. El is indul kis csapatával, hogy megkeressék a börtönből kivezető utat.
Eközben Claudia a kinti világban, ahol az emberek 17. századi normák szerint élnek épp házasságra készül. De nem ám álmai hercegéhez akarják hozzá adni, hanem egy retardált kis hülyéhez, így logikusan a lánynak nem fűlik hozzá a foga.
Fontos, hogy Claudia és Finn is talál a saját világukban egy-egy kulcsot, ami a másik világát nyitja ám azt senki nem tudja, hogy hol a zár. Finn nyilván kifelé szeretne menetelni az idegbajos haverjával, egy kutya szerű lánnyal meg egy öregemberrel karöltve.
Claudia pedig befelé szeretne menni, mert sejti, hogy az Incarceron nem is olyan boldog világ, mint amilyennek leírták, valamint rájön, hogy eredeti jegyesét, akit szeretett az Incarceronba zárták be nagy valószínűséggel, hogy az új királynőnek ne legyen útjába és saját fiát ültethesse trónra. Így tehát mind a ketten megindulnak a maguk céljuk felé, közben tudnak kommunikálni a kulcsok segítségével és mindenféle kalandba keveredve egyre közelebb érnek egymáshoz. Ám sem Claudia apja sem az élő Börtön nem nézi ezt jó szemmel.
Kezdjük rögtön azzal, hogy iszonyatosan lassan haladtam vele eleinte. Az írónő annyira nagyon belevág a közepébe már rögtön a legelején, hogy nagyon sokáig nem tudtam, hogy mi is az tulajdonképpen, amit olvasok. Nagyon szokatlan volt ez a fajta világ ábrázolás, de persze nem a rossz értelemben. Nem ment bele a részletekbe, ami néha iszonyúan hiányzott néha pedig jó volt.
A vége felé kezdtem többször elővenni, mert akkor már egyre érdekesebb lett és egyre lendületesebb.
A szereplők közül úgy igazán senki sem fogott meg. Talán ez is közre játszott abban, hogy egy egész hónap kellett az elolvasásához.
Finnt én nagyon nem bírtam. Gyenge, naív, ostobácska volt és olyan kis...olyan teljesen mellékszereplőnek illő jelleme volt mégis ő volt az egyik főszereplő. Claudia már valamivel szimpatikusabb volt, bár nem vált kedvencemmé. A többiek pedig egy az egyben ugyanolyan személyiséggel rendelkeztek. Valahogy nem különböztek egymástól. Bár mondjuk a Finn barátját alakító Keiro azért eltért kicsit a többiektől, de csak annyiban, hogy egy jó nagy se*ggf*j volt, akinek már az elején ki kellett volna purcannia.
Ennek a könyvnek az erőssége nem a karakterekben, hanem a világ ábrázolásában rejlik. És ez engem jócskán kárpótolt. Az Incarceronban, mint félig szerves félig élettelen börtön tákolmányban van valami nagyon hátborzongató és rejtélyes. Szerettem, mikor magáról a börtönről volt szó a sztoriban, mert akkor mindig nagyon feszülten figyeltem. Tetszik a 17. százados megoldás is és az is, hogy ezt a kor stílust valamikor a messze jövőben alakítják ki, mikor az ember helyett már gépeknek kellene dolgozniuk, mikor már mindent a gépeknek kellene csinálniuk, de mégis, hogy az emberiség elkerülje ezt a fajta technikai vívmányok fejlődését, inkább visszafejlesztették magukat...csak hogy el ne pusztítsák a Földet. Részemről ez megható, hisz egy ilyen döntés a való világban valószínűleg kivitelezhetetlen lenne.
A mondanivalója is nagyon tetszik és a történetben elhangzó bölcsességek nagy részét is meg tudtam érteni és egyet tudtam érteni.
Lényegében arról van szó, hogy hiába van az embernek egy szép és jó elképzelése a tökéletes világról, ha az eredmény egy eltorzult, ocsmány világ...( Ember tragédiája befigyel :D).
Illetve tetszik, ahogy az olvasót azon gondolkodtatják, hogy létezik-e egyáltalán tökéletes világ? És ha létezik, miért nem tudja az ember azt elérni? Ha elképzelni el tudja, miért nem tudja megalkotni? Illetve megalkotni meg tudja, de miért fordul ellene? Hisz a Börtön él, saját tudata van és nagyon nem csipázza, azokat az embereket, akik ő benne élnek.
Amik még pluszban nagyon tetszettek azok a fordulatok. Olyan jó kis csavarok voltak benne, hogy csak ámultam( jó itt most nem a Finn= Giles példára gondolok, ami szerintem mindenkinek teljesen egyértelmű, már az elején is). Nagyon ügyesen lettek megszerkesztve, a megfelelő időben jöttek és nem voltak agyon magyarázva.
Értékelés: 7/10
-3 pontot levonok a kevés szerethető karakterért és Finnért. Finnel nagyon nem voltam kibékülve. Nem kell, hogy egy főhős feltétlenül szuper okos, szuper humoros vagy szuper erős legyen, már az is elég lenne, ha egyszerűen csak kicsit másabb lenne, mint a többi. Ha valamivel ki tudná magát emelni a mellékszereplők forgatagából, de ez Finn esetében sajna nem sikerült. A másik főszereplőről, Claudiáról már jóval érezhetőbb volt, hogy ő főszereplő, de ő is inkább csak közömbös marad. A mellékszereplőkben semmi egyedi nem volt.
( Még valami. Hallottam, hogy filmet akarnak belőle készíteni Taylor Lautner főszereplésével. Nah, én ugye nem vagyok szakértő, nem is igazán értek a témához, de én ezt az ötletet a készítők helyében sürgősen elvetném. Nem csak a leendő főszereplő miatt, hanem, mert erről a történetről érződik, hogy ha nem egy profi kezébe kerül, akkor ZS kategóriás lesz és még annak is nevetséges. Ha ilyen Twilight féle rendezők viszik a mozi vászonra az iszonyatos nagy bukás lesz, én az ő helyükben nem kockáztatnék, hogy egy újabb Arany Málna díjat vágjanak a fejemhez)
