Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek

Érdekes történet, és nagyon is lekötött, nem arról van szó, hogy untam volna, de tulajdonképpen csak az utolsó pár oldalért érdemes elolvasni.

A történet: Samantha Kingston a legszerencsésebb és legnépszerűbb csajok közé tartozik a gimiben. Van egy helyes, szintén népszerű pasija, három "jófej" barátnője, akikkel szinte már testvéri kapcsolatban áll és a szüleinek sem megy rosszul a soruk.
Sam, tulajdonképpen a három barátnőjével egyetemben egy alkoholista, nagypofájú ribanc, aki azt hiszi körülötte forog a világ. Természetesen, aki nem áll vele egy szinten a népszerűségben azt kegyetlenül lealázza és lenézi.
Egy nap egy buliról hazafelé tart a barátnőivel a kocsiban, mikor balesetet szenvednek és Samantha meghal. Igen ám csakhogy Samatntha a balesetet követően arra tér magához, hogy ismét az a nap van, amikor majd a balesetet szenvedi. Ismét péntek van és egy olyan reggelen tér magához, amit már egyszer átélt.
Sam persze neki áll filozofálni, hogy miért is repült vissza az időben és hogy mit is kellene tennie pontosan. Össze van zavarodva, de azért nagyjából már sejti, hogy mi lehet a bibi...amikor már a sokadik alkalommal kel fel ugyanazon a napon, rájön, hogy eddig nem úgy élt, ahogy kellett volna így néhány dolgon el kezd változtatni. Megpróbálja rendbe hozni azt, amit eddig elcseszett. Próbál rájönni miért is olyan sürgős, hogy lefeküdjön a pasijával, miért is olyan fontos, hogy ne vallja be barátnőinek, hogy utálatos ribancok, miért is olyan fontos, hogy a Juliet nevű lányt folyamatosan terrorizálja.
Sam ribancból megpróbál átalakulni egy viszonylag szerényebb és visszafogottabb tizennyolc évessé, a baj csak az, hogy nekem az átalakulás után sem nagyon jött be. Sokat változott, de tulajdonképpen a történet legvégéig nem tudtam szimpatizálni vele...meg amúgy a többi szereplővel se. Mindenki vagy idegesítő és kibírhatatlan volt vagy egyszerűen csak unszimpatikus. Talán Juliet volt olyan, akinek a története jobban megfogott, de őt se tudtam annyira a szívembe zárni, mert eszméletlen értetlen és nem törődöm volt. Persze érthető, teljesen érthető, hogy miért olyan, amilyen, ezért is éreztem az elején, hogy kedvelem a karakterét, de a végére már úgy voltam vele, hogy nem érdekel mi lesz vele.
Azért kíváncsi voltam, hogy Samantha végülis meghal-e, úgyhogy teljesen végig olvastam. A történet vége persze azért nagyjából kárpótolt hisz (meg lehet kövezni érte...)  Sam végre meghalt. Ez gonosz, tudom, de sajnos egyáltalán nem tudtam együtt érezni vele. Végül is benőtt a feje lágya, de leginkább csak a felszínen. Belül továbbra is sekélyes és önimádó maradt. Belső monológjai legalábbis erről árulkodnak. A tettei szépek, jók és igazságosak voltak, de folyton úgy éreztem, hogy muszájból cselekszik.

Az alaptörténet végülis érdekes, hisz egy folyton ismétlődő, időhurokba került napról szólt, aminek mindenképp halállal kellett végződnie. Az alapsztori tehát jónak mondható, de sajnos sem a főszereplő, sem pedig a többi szereplő nem tudott mély benyomást kelteni rám. Csak a vége kárpótolt valamennyire.
Bár lehet az is, hogy én vártam tőle túl sokat. Az utóbbi időkben olvasott könyveim mindegyikébe beleszerettem, ez viszont inkább csak elszomorított. Nem a bús hangulata miatt, hanem a karakterek olyan szintű negatív ábrázolása ( legalábbis számomra), hogy elvette a történet élvezhetőségét.
Mondanivalója elgondolkodtató, miszerint "Mit tennél, ha már csak egyetlen napig életnél?". Ezen már biztos mindenki elgondolkodott és lehet ezért vártam tőle túl sokat.
Az alapsztori tehát jó és érdekes, viszont a karakterek érdektelenek és semmitmondóak.

Született feleségek ( Desperate Housewives)

Ennek a nyolc évadot megért sorozatnak négy főszereplője van, méghozzá négy mindenre elszánt kertvárosi feleség. Bree Van De Kamp, Susan Mayer, Lynette Scavo és Gabrielle Solis. Ennek a négy nőnek a minennapjaiba nyerhetünk betekintést... és deríthetünk fényt piszkos kis titkaikra. Megtudhatjuk életük történetét és azt, hogy hogyan lettek barátok...és hogy hogyan próbálják az alá bizonyos szőnyeg alá söprögetni azt a bizonyos koszt.
Mind a négyen egy utcában laknak, aminek neve Wisteria Lane, egymás szomszédjai és szinte elválaszthatatlanok.

A történet kezdetén volt egy ötödik nő is, Mary Alice Young, aki szintén velük egy utcában lakott és jó barátja volt a négy főhősnőnknek, de rejtélyes okokból kifolyólag már rögtön az első részben öngyilkos lesz. Mary Alice Young korai elhalálozása ellenére fontos karaktere marad a sorozatnak, ugyanis ő lesz a narrátor, aki minden rész elején és minden rész végén előad egy kis érzelmes vagy épp vészjósló, rejtélyes vagy akár tanulságos monológot, ami erősen kapcsolódik az épp aktuális részhez. Mivel narrátor így csak  a hangját hallhatjuk, de szinte minden évadban megjelenik egy-egy visszaemlékezős, múltban játszódós jelenetben.

A feleségek:

Bree Van De Kamp: szigorú erkölcsök szerint nevelkedett, konzervatív értékeket képviselő, tiszteletet parancsoló nő, aki a megtestesült tökéletesség látszatát kelti. Erősen hívő és maximalista. Férje: Rex Van De Kamp, két gyermeke pedig: Andrew és Danielle.
Az ő karaktere fejlődik a legtöbbet, hisz az első évadban még csak egy vallás buzgó jégkirálynő, viszont, ahogy halad előre a történet és ahogy a sorozatos csalódások érik, folyamatosan felenged és egyre hajmeresztőbb meglepetésekkel rukkol elő.
Bár mindent megtesz azért, hogy az övé lehessen a Föld Legtökéletesebb családja, sajnos egyre csak belebukik, merthát hiába a szigorú nevelés és a heves érzelmek elfojtása Breenek egyfolytában csalódnia kell valamiben. Férje már borzasztóan unja a rideg és szigorú modorát és hamar elkezd más nők felé kacsintgatni. Lányuk Danielle kiskorú még, amikor az egyik barátjától teherbe esik így abba kell hagynia az iskolát. Bree fia Andrew pedig a legdurvább a Van De Kamp családban ugyanis szinte gyűlöli anyját és mindent megtesz azért, hogy tönkretegye. Andrew egyébként meleg és ezt nyíltan felvállalja, ám Bree hallani sem akar erről a meleg dologról így olyan dolgokat vág a fejéhez, amit nem sok anya tudna csak így egyszerűen a fia szemébe mondani. Így tehát anya és fia között folytonos a harc, két különböző világnézet csap össze a személyükben és szinte észre sem veszik, széthullott a családjuk. A tökéletes Bree Van De Kamp persze egy műmosollyal képes elintézni mindent, de belül lassan ő is kezdi belátni, hogy soha nem lesz és soha nem is volt olyan tökéletes a családja, mint amilyennek hitte.

Lynette Scavo: a nő, aki a fogamzás gátlást még csak hírből sem ismeri. Folyton tart egy gyereket a kezében, már már az a fura ha egyszer-egyszer nem látunk nála kölyköt. Ő és a férje Tom, ugyan boldog házasságban élnek, szeretik egymást és jól kijönnek, viszont rengeteg a gyerek. Lynette először egy fiú ikerpárnak adott életet, majd alig pár év múlva ismét szül egy fiút. A három fiú után viszont megint becsúszik egy gyerek, aki szerencsére ezuttal lány. Lynette imádja a családját, de kezdi belátni, hogy szép lassan bele fog bolondulni a kölykei örökös nyaggatásába és rájön, hogy bármit megtenne azért, hogy ismét munkába állhasson, hisz még a nagy baba özön előtt menő üzletasszony volt és imádta, amit csinált. Sokáig marad otthon az ördögfiókákkal, ám egy idő után kényszeríti férjét, hogy cseréljenek: Lynette megy vissza dolgozni és Tom marad otthon. A férj beleegyezik, otthon marad a focicsapatnyi gyerekkel és megpróbálja átvenni az anya szerepét is, míg Lynette végre felszabadul egy kicsit ádáz kölykei elnyomása alól.
Lynetteről tudni kell, hogy borzasztó hatalommániás, szinte mindent irányítani, akar bár nem törekszik a tökéletességre úgy, mint Bree. Lynette szereti irányítása alatt tartani a családját, de mivel a gyerekeit nem mindig tudja a megfelelő irányba terelgetni így a zsarnokoskodó hajlamait gyakran a férjén tölti ki, aki példaértékű nyugalommal és megértéssel kezeli ezt....legalábbis az elején, aztán a későbbiekben, majd ez is módosul.
Lynette tökéletes példája annak, hogy egy sikeres és vagány nő hogyan próbálja összeegyeztetni dicső karrierjét a családja és gyerekei körüli teendőkkel.
Lynette és Tom felváltva dolgoznak, hol az egyik, hol a másik marad otthon, ám mikor Lynette ismét terhes lesz, és ismét ikrekkel ( c: ) nem kérdéses, hogy ki kerül ki megint a vezetői és pénz kereső posztból.

Gabrielle Solis: a négy főszereplő közül a legfiatalabb és legpénzéhesebb. Világ életében modell volt, de mikor megismerte a férjét, Carlost, úgy döntött búcsút int munkájának és vállalja a cuki kis kertvárosi feleség szerepét. Carlos Solis igencsak gazdag üzletember volt, így mindenféle földi jóval el tudta látni az ő kapzsi és elkényeztetett feleségét. Gabrielle meg is követelte férjétől, hogy tökéletes pompában tartsa és a legmenőbb cuccokat vegye meg neki, amit a férj zokszó nélkül meg is tesz neki...legalábbis egy ideig.
Gabrielle Solis az a nő, akiről még a mai napig nem tudom eldönteni, hogy szeressem vagy utáljam. Kétség sem fér hozzá, hogy szereti Carlost és ragaszkodik hozzá, de mikor a férfi hosszú üzleti utakra megy nem veti meg a fiatal kertésze intim társaságát. Emellett, hogy folyamatosan csalja Carlost folyton csak szórja a pénzt és a nagyképűsége már a csillagos egekig ér.
Gyereke nincs és nem is szeretne még annak ellenére sem, hogy a férje folyton azzal nyaggatja, hogy szüljön neki, majd a rövidesen felbukkanó anyós is ugyanezzel a gonddal traktálja. Gabrielle Solis-t tulajdonképpen meg lehet érteni, hogy miért viselkedik úgy, ahogy, de csak akkor ha valakit megérint a múltja. A lánynak nem volt boldog gyerekkor, sőt...Egyrészt nyomorban nőtt fel, másrészt a mostohaapja molesztálta állandó jelleggel, anyja pedig elfordult tőle. Gabrielle így csak a szépségének köszönhetően tudott elmenekülni az otthonából, és modellként számos sikert elért, ami még feljebb juttatta őt a társadalmi ranglétrán. Gazdag és sikeres férje pedig valóságos főnyeremény volt számára.
Gabrielle sokáig titkolta a gyermekkorában történt dolgokat és talán ebből is eredeztethető a lány nehéz természete. Kárpótolni akarta valahogy magát, azért amit múltban tettek vele.
Gabrielle a későbbiek során, sok huzavona után úgy dönt, hogy hajlandó gyereket nevelni, de mivel egy baleset következtében nem tud szülni így adoptálásra szánja rá magát. Az adoptálás nem sikerül, de nem is keserednek el miatta, hiszen Gabriellenek végülis sikerül szülnie két kislányt Carlosnak, Juanitát és Celiát.

Susan Mayer: egyedülálló anya, akinek a legnagyobb büszkesége a gimis lánya, Julie. Susant elhagyta a férje a titkárnőjéért  így a nő kénytelen egyedül nevelni a gyerekét, ami többé kevésbé sikerül neki, bár leginkább Julie az, aki neveli az anyját és nem pedig fordítva. Susan elég kelekótya és kétbalkezes, tulajdonképpen egy kezdő középiskolás érzelmi szintjén áll és bár tudatában van annak, hogy nem túl felnőttes a viselkedése, ennek ellenére sok terhet pakol a lánya vállára. Vele szokott a legtöbb poénos jelenet kezdődni és mivel olyan kis szerencsétlen folyton bajba keveredik. Kelekótyaságát fokozza még az is, hogy Mike Delfino, a jóképű szerelő a szembe szomszédságába költözött, akibe rögtön beleszeret. Mike és Susan kapcsolata igencsak kalandos, főleghogy egy másik utcabeli nő, Edie Britt is szemet vet Mikera. A pasi egyébként sokáig nem vágja, hogy  Susan meg Edie teljesen oda vannak érte, vagy vágja és csak versenyeztetni akarja a lányokat. Ez sosem derül ki.
Susan egyébként igazi művész lélek. Rajzolásból, könyv illusztrációk készítéséből tartja el a lányát.

*Edie Britt: Edie is fontos szereplője a történetnek, hisz annak ellenére, hogy nincs valami jó kapcsolata a lányokkal, szinte mindenhol ott van. Sokan nem kedvelik, hisz még Gabriellenél is nagyképűbb és kíméletlenül kritizálja főhősnőinket, ami a szívén a száján, nincsenek különösebb titkai. Nyers és realista, viszont nem sokban különbözik a többiektől, hisz neki is hasonló kaliberű problémákkal szembe néznie, mint a Wisteria Lane összes többi lakójának.
Sok évadon keresztül szórakoztathat minket csipkelődő humorával, de nem láthatjuk már az utolsó évadokban hisz a sorozat felénél súlyos balesetet szenved, amit nem él túl. A haláláról szóló részt, Mary Alice helyett ő narrálta.
Igazán nagy kár, hogy kiírták a karakterét, sokáig ő volt a kedvencem.

* Katherin Mayfair: ő a sorozat felénél  kapcsolódik be a történetbe, mint az új lakó az utcában. Egyedülálló nő, aki súlyos titkokat őriz ( mint mindenki más a Wisteria Lane-en). Lányával és élettársával együtt érkezik és noha egy teljes évadnyi rejtély rájuk épül, csupán egy-két évad erejéig fontos a karaktere. Miután kiderült a titka és megszabadult első férje zaklató jelenlététől onnantól kezdve nem csinál semmi fontosat. Párszor megpróbálja átédesgetni magához Mike Delfinot és egy kicsit megzakkan, de nem járul hozzá túlságosan a történet továbbviteléhez. Nem is marad a fináléig, mert  mikor rájön, hogy leszbikus eltűnik a képből és egy sztriptíztáncos nővel köti össze életét.

*Renee Perry: az új Edie Britt. Renee Lynettenek régi barátnője és válása után költözik a Wisteria Lane lakói közé. Nagyvilági nő, karakterét tulajdonképpen Gabrielle Solis és Edie Britt karakterével ötvözve hozták létre. Nem szereti a gyerekeket, csak magával van elfoglalva, bár nem egyszer tesz olyat, ami pozitív szereplőként tünteti fel.

* Bob és Lee: a két meleg pasi házas és gyermek után vágyakoznak. Ők is a Wisteria Lane lakói és egy házsártos, vén asszony kivételével mindenki imádja őket. Bob menő ügyvéd, Lee pedig ingatlan ügynök.
Később sikerül nekik örökbe fogadniuk egy kislányt.

A legfontosabb szereplőkről ennyit, de természetesen számos más szereplő, mellékszereplő tűnik fel részről részre, de mivel nyolc évadról van szó nehéz lenne mindet felsorolni.

Minden évadban más más az átívelő sztori, általában minden évad egy rejtélyes új lakó körüli megmagyarázhatatlan és bizarr jelenségekkel telített megjelenésével kezdődik.
Az egyébként tiszta és szépnek tűnő kertvárosban szinte semmi nem az, aminek látszik. Az emberek tele vannak titkokkal, számos bűncselekmény/gyilkosság történik, valaki folyton megcsal valakit és mindig van valami izgi esemény vagy rejtély, ami felfedezésre, megoldásra vár a Wisteria Lane asszonykái számára.

Mind a négy nőnek megvan a maga szerepe a baráti körben: Susan a vicces és érzékeny. Bree a szigorú és tökéletes háziasszony. Gabrielle a szép és elegáns. Lynette pedig a vagány és kemény.
A lányok szoros barátságot ápolnak, egyfatja menedékei egymásnak, hisz minden nőnek megvan a maga baja, amitől próbálna szabadulni. És hát egy nő ki máshoz tudna rohanni, mikor csalja a férje, ha nem az egyik legjobb barátnőjéhez?
Keddenként pókereznek, hétvégén együtt partiznak és a családjaik együtt ebédelnek. Igen, valahogy én is ilyennek képzelném a tökéletes(-nek nem mondható) életet.

A sorozat tulajdonképpen a dráma, vígjáték, misztikum kategóriában simán megállja a helyét, mindegyik van belőle bőven. A misztikum általában maga az átívelő sztori, a vígjáték és a dráma pedig minden egyes epizódra jellemző.

Sosem hittem volna, hogy én ezt a sorozatot szeretni sőt imádni fogom, dehát úgy tűnik vannak még csodák.
A sorozat minden egyes évadja izgalmasra, érdekesre sikeredett. Persze voltak hullámvölgyek, dehát az előfordul minden sorozatnál, hogy némely részek inkább unalmasabbak semmint érdekesek lettek volna. Viszont alapjában véve a hangulat visz mindent. Kertvárosi asszonykák, akiknek az ügyes bajos dolgaik mellett még jut idejük hullákat elásogatni és leporolni a szekrényükben álldogáló csontvázakat...ez aztán teljesítmény. Végig lekötött, és tényleg nem gondoltam volna, hogy pont ez a sorozat lesz az, aminek újabban rajongója leszek.

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Eddig nem igazán izgattak az Agatha Christie írta regények, de mára már belátom milyen rosszul tettem, hogy nem voltam nyitottabb és érdeklődőbb iránta. De hát jobb később, mint soha :)

Az első Christie regény, amin megakadt a szemem az a Tíz kicsi néger volt és emlékeztem, hogy egyik barátnőm nagyon dícsérte, úgyhogy nagy kíváncsian beleolvastam. Az eredménye pedig az lett, hogy nem bírtam letenni, szintén egyetlen nap alatt kiolvastam. A szöveg nem bonyolult, a fogalmazás hihetetlen mód egyszerű, mégis izgalmas, rejtélyes és feszültségkeltő és ami a legfontosabb, úgy próbálta kerülni az unalmas semmitmondó részeket, ahogy csak tudta és ezzel elérte, hogy minden egyes sora érdekes és izgalmas legyen. Nem veszett el a részletekben, nem kezdte el 57 oldalon keresztül ecsetelni, hogy hogyan nézett ki a Néger-sziget és az azon elhelyezkedő villa. Enélkül is elénk tárul egy kép a sziklák borította sziget és a kúria sötét, hátborzongatóan üresnek tűnő termeiről.

A történet tíz emberről szól, akik mind kapnak egy-egy meghívót, amiben valamilyen ürüggyel odainvitálják őket a kietlen Néger-szigetre. A tíz ember nem is különbözhetne jobban: van köztük orvos, ügyvéd, volt nyomozó, sima öregasszony, fiatal csinos dada, cselédek stb.
Mikor ez a tíz ember megérkezik az említett helyszínre, döbbenten veszik tudomásul, hogy a villa házigazdái nincsenek sehol, akiket egyébként nem is ismernek személyesen. Mindenkinek megemlítettek a házigazdák a levélben egy közös ismerőst így elkerülhették, hogy gyanú merüljön fel bennük és esetlegesen ne merjenek vonatra ülni, kocsiba szállni.
A tíz ember nagyjából összeismerkedik a villában vacsora közben, viszont a ház ura és úrnője még mindig sehol sincs. Történik még egy furcsa dolog a vacsorát követően: megszólal egy gramofon, amiben megszólal egy hang, aki felsorolja minden egyes vendég legnagyobb bűnét, amit egyben meg is úszott.
A tíz ember felháborodva és idegesen tiltakozik a gramofonra felvett vádak ellen, ám nem sokkal ezután kiderül, hogy a vádak nem alaptalanok. Beszélgetés közben fény derül arra, hogy az ellenük felhozott gyilkossági vádak tényeken alapulnak, viszont mindenki megúszta annak idején büntetés nélkül. Most viszont valaki mégis vádolja őket és hamarosan megtörténik az első halál eset. Az egyik vendég, miután beleivott a poharába holtan esik össze. Hamarosan kitör a pánik, viszont nem tudnak elmenekülni a szigetről, mivel egy nap csak egyszer jár arra a csónak, amivel oda szállították őket. Belátják, hogy reggelig semmit nem tehetnek így várnak. A dolgok azonban mégsem mennek olyan egyszerűen, ugyanis az éjszaka folyamán újabb gyilkosság történt, valószínűleg mérgezés által és mindennek tetejében a csónak sem akar megérkezni a kétségbeesett emberekért.
Egyre nagyobb a feszültség és a félelem. Telnek múlnak a napok és sehol a két házigazda, se a csónak és a gyilkolás tovább folytatódik, mégpedig a villa hálótermeiben kiakasztott kis mondóka alapján:

" Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,

Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.

Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,
Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.

Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.

Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.

Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.

Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.

Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.

Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,
Egyet keblére ölel, és így marad kettő.

Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,
Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.

Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek. "

Az emberek úgy halnak, ahogy a mondókában hullanak a kis négerek. A félelem soha nem látott magasságokba tör.

Pár elszánt férfi azonban elvállalja, hogy átkutatja a szigetet és a villát is. Gyilkosnak a nyomát se találják. Az öngyilkosságot is kizártak már lehetséges magyarázatokból, mindenki egyetért, hogy van egy nem kívánatos személy a szigeten. Miután azonban nem találják a nyomát, de a gyilkolászás tovább folytatódik rájönnek, hogy a gyilkos köztük van. Mindenki gyanús mindenkinek, ujjal mutogatnak egymásra, átkutatják egymás szobáit, senki nem bíz már senkibe. Éjszakára pedig mindenki elbarikádozza magát a szobájában.

A helyzet egyre elkeserítőbb, már épp csak egy páran maradnak és még mindig senkire nem tudják egyértelműen rábizonyítani a gyilkosságsorozatot. Valaki nagyon igazságot akar szolgáltatni.

Az utolsó lapokon kiderül ki a bűnös és a bűnös le is írja, mit miért tett. Őszintén szólva nekem hatalmas meglepetést okozott. Christie nagyon ért a félrevezetéshez, megtévesztéshez, hisz a vége nagyon nem várt fordulatot vesz. Bár gyanús volt, hogy kiderült ki a gyilkos, de a még további 20 oldal volt még hátra, úgyhogy sejtettem, hogy lesz még valami. Kiderült, hogy lett is, ugyanis nem az volt a gyilkos akiről Christie el akarta hitetni, hogy ő az.

Tehát...lenyűgöző és izgalmas kriminek lehettem szemtanúja (olvasás által). Végig lehetett érezni a szorongást, amit az okozott, hogy a szigeten rekedtek nem tudtak menekülni, mert senki nem ment értük és a vihar is még ijesztőbbé tette az amúgyis rémísztő eseményeket.

A sztori végi "kis" magyarázat is nagyon tetszett, hogy meg lett magyarázva, hogy mi miért történt. Kissé megmosolyogtatott, hogy minden egyszerűen ment ( mármint a gyilkos számára) és az első hat ember legyilkolása még viszonylag tényleg nem okozhatott neki túl nagy fáradtságot, viszont az utolsó három emberhez iszonyú nagy mázli is kellett, hogy tényleg úgyis haljanak meg, ahogyan az a mondókában meg van írva. 

Ilyesmi a valóságban nem nagyon fordulhatna elő, hogy ennyire terv szerint menjen minden, semmi hiba, semmi rizikó és a gyilkos soha, egyszer se veszítse el a fonalat és egyetlen pici hiba se kerüljön elő az egyébként zseniálisan összeállított tervben.

Jégviráglányok

Laurie Halse Anderson neve eddig teljes mértékben idegen volt a számomra. Soha senki nem említette, hogy létezik ilyen író és jómagam is csak pár napja fedeztem fel és mindössze egyetlen nap alatt el is olvastam egyik művét, amely a Jégviráglányok címet viseli.

A történet főszereplője egy 18-19 éves lány, Lia, aki súlyos betegségben szenved, méghozzá a bulimia nervosában, aminek hatására nádszál vékonyra fogy le és betegségében észre sem veszi, hogy mennyire gyenge is a szervezete. Az ételt teljes mértékben kerülni próbálja, csak annyit eszik, hogy épphogy magánál tudjon maradni.
Lia az édesapjánál és annak feleségénél él, akik minden erejükkel próbálják segíteni a lányt, hogy kigyógyulhasson betegségéből. Igen ám, csakhogy Lia teljes mértékben meg van róla győződve, hogy büntetnie kell magát és úgy véli, hogy minél több kilót ad le, annál több gondtól, bajtól, tehertől szabadulhat meg. Lia egyébként okos, kedves és megértő lány lenne, de a betegsége olyan hamar tönkreteszi, hogy észre se veszi, de már mindenkinek hazudik a gyógyulásáról, mindenkivel próbálja elhitetni, hogy normálisan eszik, pedig tulajdonképpen minden elé rakott ételt eldug és kidob vagy később felöklendezi.
Lia betegsége akkor érte el a legdurvább szintet, mikor a lány legjobb barátnője Cassie meghal egy istenhátamögötti motelben és kiderül, hogy halála előtt harmincháromszor hívta Liát a mobilján, hogy segítsen neki és hogy szüksége van rá, de a lány nem vette fel, így megmenteni sem tudta.
Az anorexiás lány teljesen kikészül legjobb barátnője halálától, amiről meg van győződve, hogy ő tehet, hisz ő nem vette fel a telefont. Innentől kezdve Lia a teljes önsanyargatás legdurvább eszközeit használja, hogy megbüntesse magát és hogy megszabaduljon a lelkiismeret furdalásától, ami úgy emészti, hogy éjszakánként folyton a halott Cassie kísértetét véli felbukkanni az ágya mellett. Lia úgy akarja ledobálni magáról a kilókat, mint más a ruháit, csakhogy a lány már így is épphogy 43 kg és ő mégis lejjebb akarja adni.
Elkeseredése odáig fajul, hogy pengével kezdi felsértegetni a bőrét és egyre mélyebb vágásokat ejt magán, egyre lejjebb süllyed a sötétségben.
Egy nap, oly mély sebet ejt magán, hogy kórházba kell szállítani, ahol egy kicsit sikerül feljebb vinni a súlyát, de Lia így se érzi még jól magát, hisz a családja óriásit csalódott benne és azzal fenyegetik, hogy bezáratják egy szanatóriumba, ha nem kezd el sürgősen küzdeni.

Lia soha nem is próbált tenni a betegsége ellen, mindvégig büszke volt vékony alkatára és Cassiet is rá akarta venni, hogy ő is fogyjon olyan csont vékonyra, mint ő. Cassie rálépett arra az ösvényre, amelyre Lia, ám Cassie nem bírta az iramot, leitta magát egy olcsó kis motelszobában és hányás közben meghalt.
Lia nem véletlenül okolta magát, hisz ő indította el barátnőjét a természetellenes fogyás irányába és ő tanította meg rá, hogy hogyan érdemes csinálni és milyen eszközöket ajánlott használni.
A lány elméjével sem volt már minden rendben hisz az eleinte csak a szobájába odafantáziált barátnője kísértete immáron minden sarokban minden épület előtt feltűnt neki.

A történet tehát egy bulimiás lány életével foglalkozik, illetve, hogy hogyan próbál valamint hogyan NEM próbál tenni ellene. Cassie halála nagyon nagy forduló pontot jelentett nála, hisz onnantól kezdve, hogy megtudta képes lett volna segíteni barátnőjének olyan durván kezdte el bántani magát, hogy a környezetében élők már nem tudtak elnézni mellette.
A történet megrázó, kicsit sem próbál kíméletes lenni, de hát így van ez jól, hiszen miért is kéne? Egy súlyosan beteg fiatal lány, akinek meghal a legjobb barátnője az ő hibájából, nem is lehet ezt egy vállrándítással elintézni. Az eddigi súlyos kór most még inkább kínozza és már a pengének sem tud ellenállni.
A történet maga nem túl hosszú, egyetlen nap alatt el lehet olvasni, de még így is lassan tudtam csak vele haladni, mert a szövege nem túl könnyű. Az író elég költőien ír és tényleg nem egyszerű  a nyelvezete, viszont ennek ellenére letehetetlen. Olvastatja magát, nem engedi, hogy letedd, hisz azon kapod magad, majd megesz a fene, hogy megtudd, hogyan képes Lia egyszerre két hatalmas problémával megküzdeni: betegsége és legjobb barátnője halála. Mindkettő súlyos és teljesen összeroppantja. Vajon képes lesz arra, hogy legyőzze valamelyiket és tovább éljen, vagy pedig hagyja, hogy a balsors maga alá temesse?

Idézet a könyvből:

“Fogtuk egymás kezét, míg mentünk az erdő mézeskalács ösvényén, ujjainkból vér

csöpögött. Boszorkányokkal táncoltunk, szörnyekkel csókolóztunk. Jégviráglányokká

változtattuk magunkat, és amikor megpróbált elmenni, visszahúztam a hóba, mert féltem

egyedül.”