A történet: Samantha Kingston a legszerencsésebb és legnépszerűbb csajok közé tartozik a gimiben. Van egy helyes, szintén népszerű pasija, három "jófej" barátnője, akikkel szinte már testvéri kapcsolatban áll és a szüleinek sem megy rosszul a soruk.
Sam, tulajdonképpen a három barátnőjével egyetemben egy alkoholista, nagypofájú ribanc, aki azt hiszi körülötte forog a világ. Természetesen, aki nem áll vele egy szinten a népszerűségben azt kegyetlenül lealázza és lenézi.
Egy nap egy buliról hazafelé tart a barátnőivel a kocsiban, mikor balesetet szenvednek és Samantha meghal. Igen ám csakhogy Samatntha a balesetet követően arra tér magához, hogy ismét az a nap van, amikor majd a balesetet szenvedi. Ismét péntek van és egy olyan reggelen tér magához, amit már egyszer átélt.
Sam persze neki áll filozofálni, hogy miért is repült vissza az időben és hogy mit is kellene tennie pontosan. Össze van zavarodva, de azért nagyjából már sejti, hogy mi lehet a bibi...amikor már a sokadik alkalommal kel fel ugyanazon a napon, rájön, hogy eddig nem úgy élt, ahogy kellett volna így néhány dolgon el kezd változtatni. Megpróbálja rendbe hozni azt, amit eddig elcseszett. Próbál rájönni miért is olyan sürgős, hogy lefeküdjön a pasijával, miért is olyan fontos, hogy ne vallja be barátnőinek, hogy utálatos ribancok, miért is olyan fontos, hogy a Juliet nevű lányt folyamatosan terrorizálja.
Sam ribancból megpróbál átalakulni egy viszonylag szerényebb és visszafogottabb tizennyolc évessé, a baj csak az, hogy nekem az átalakulás után sem nagyon jött be. Sokat változott, de tulajdonképpen a történet legvégéig nem tudtam szimpatizálni vele...meg amúgy a többi szereplővel se. Mindenki vagy idegesítő és kibírhatatlan volt vagy egyszerűen csak unszimpatikus. Talán Juliet volt olyan, akinek a története jobban megfogott, de őt se tudtam annyira a szívembe zárni, mert eszméletlen értetlen és nem törődöm volt. Persze érthető, teljesen érthető, hogy miért olyan, amilyen, ezért is éreztem az elején, hogy kedvelem a karakterét, de a végére már úgy voltam vele, hogy nem érdekel mi lesz vele.
Azért kíváncsi voltam, hogy Samantha végülis meghal-e, úgyhogy teljesen végig olvastam. A történet vége persze azért nagyjából kárpótolt hisz (meg lehet kövezni érte...) Sam végre meghalt. Ez gonosz, tudom, de sajnos egyáltalán nem tudtam együtt érezni vele. Végül is benőtt a feje lágya, de leginkább csak a felszínen. Belül továbbra is sekélyes és önimádó maradt. Belső monológjai legalábbis erről árulkodnak. A tettei szépek, jók és igazságosak voltak, de folyton úgy éreztem, hogy muszájból cselekszik.
Az alaptörténet végülis érdekes, hisz egy folyton ismétlődő, időhurokba került napról szólt, aminek mindenképp halállal kellett végződnie. Az alapsztori tehát jónak mondható, de sajnos sem a főszereplő, sem pedig a többi szereplő nem tudott mély benyomást kelteni rám. Csak a vége kárpótolt valamennyire.
Bár lehet az is, hogy én vártam tőle túl sokat. Az utóbbi időkben olvasott könyveim mindegyikébe beleszerettem, ez viszont inkább csak elszomorított. Nem a bús hangulata miatt, hanem a karakterek olyan szintű negatív ábrázolása ( legalábbis számomra), hogy elvette a történet élvezhetőségét.
Mondanivalója elgondolkodtató, miszerint "Mit tennél, ha már csak egyetlen napig életnél?". Ezen már biztos mindenki elgondolkodott és lehet ezért vártam tőle túl sokat.
Az alapsztori tehát jó és érdekes, viszont a karakterek érdektelenek és semmitmondóak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése