Gabe (az apa) mindent elkövet annak érdekébe, hogy a család túltegye magát Cameron fiúk elvesztésén. A kisfiú öt évesen tűnt el és Gabe felesége, Eve, még egy év után sem hajlandó elfogadni, hogy nincs már remény. A házaspár két lánya Loren és Cally viszonylag jól viselik testvérük eltűnését, bár nem szívesen tartózkodnak az ijesztő, hideg, öreg, furcsa Crickley Hallban, megtesznek mindent azért, hogy édesanyjuknak jobb legyen.
Megpróbálnak beilleszkedni és hozzászokni új életükhöz, ám van egy kis bökkenő... a ház, amiben laknak a helyiek elmondásai szerint kísértet ház, ahol fél évszázada árva gyerekek haltak meg.
A Caleigh családnak igencsak meggyűlik a baja a furcsa házzal, ahol napról napra egyre több megmagyarázhatatlan dolog történik ( ajtók nyitódnak és csukódnak maguktól, különös tócsák keletkeznek a hall közepén, éjszaka pedig furcsa csoszogást, kopogást, nyöszörgést lehet hallani).
Elvileg azért költöztek ide, hogy el tudják feledni a kicsi Cameron elvesztését, ám rá kell jönniük, hogy a lehető legrosszabb helyet választották és nem hogy nem fognak megszabadulni Cam emlékétől, de még a nyakukba is szakad egy tucat szellem gyerek kínja és még ezen felül egy gonosz szellem jelenlétével is szembe kell nézniük, aki nem engedi sem az élő Caleig családnak, hogy békében ott lakhassanak, sem pedig a gyerekek szellemeinek, hogy elmehessenek.
Ez a könyv több száz oldal. Ráadásul teljesen feleslegesen. Viszonylag gyorsan kiolvastam, egyszerű a nyelvezet és az eleje nagyon izgalmas és a misztikum is sokat dob rajta. Viszont, ahogy haladunk előre a könyvben rájövünk, hogy az író ugyanazt a történetet többször is leírja, csak épp más szavakkal. Igaz, hogy nem árt az ismétlés, de néha elég zavaró volt, hogy harmadszorra kellett több oldalon keresztül azt végig olvasni, hogy a Cribben testvérek hogyan kerültek a Hallba és milyen kegyetlenek voltak.
A történet nagyon sok helyen stagnált, nem mozdult semerre. Sok benne a visszatekintés és ez nem baj, sőt egész jóra sikeredett, de nagyon sokszor veszik el az író a részletekben és ettől vontatottá vált.
Sokszor elkalandozik, ami nem mindig tett jót, mert így teljesen felesleges fejezetekkel lett tele a történet, amire egyébként semmi szükség nem lett volna.
El kell ismerni, hogy kezdetben az író iszonyatosan hátborzongatóan írt. Szó szerint lehetett érezni egy-egy fejezetnél, hogy a félelem úgy markol bele az emberi szívbe, mint egy jéghideg durva kéz, szinte lebénítva az olvasót.
Sajnos azonban ez csak az első felére igaz. A második fele, tele van töltelék részekkel, amik végülis nem voltak unalmasak, de nagyon kizökkentették a történetet a medréből.
Azt is sajnáltam még, hogy csavar nem igazán volt benne. Teljesen kiszámítható volt az egész, semmi meglepetést nem okozott. Félelmetes és hátborzongató volt, de semmi meghökkentővel nem találkozhattunk. Volt benne pár meglepetésnek szánt esemény, de kicsit sem voltak ütősek.
Néhol nagyon szívbe markoló volt, főleg mikor az árvák halálát ecsetelgették, meg hogy Cribbenék hogyan kínozták őket.
Alapjában véve tetszett a történet, csak annyi volt vele a baj, hogy kiszámítható volt és mindenféle csavart mellőzött. Ha lett volna benne valami igazán meghökkentő, akkor a pontozásnál, akár kilenc pontot is adtam volna rá, de így....
A karakterekkel volt egy kis baj. Semmi egyedi nem volt bennük. Semmi árnyaltság, semmi fejlődés. Legtöbbjük semmit mondó volt, bár ez egy misztikus horror sztorinál gondolom nem is alapkövetelmény.
10-ből 7,8 pontra értékelném. Jó hosszú, amivel nem is lenne baj, hisz ez csak jó, de teljesen felesleges időhúzó tartalommal lett megtöltve.
Valamint nem fér a fejembe, hogy egy gyászoló, a problémák elől menekülő, lelkileg instabil család miért vesz egy olyan házat, ahol kisgyerekek haltak meg (mert tudtak róla).....és mikor hallják, hogy éjszaka járkálás, meg kopogás, meg ajtó nyikordulás, meg csoszogás van, akkor miért nem rohannak el onnan, mint az őrültek???
Kicsit furcsállottam a gondolkodás módjukat, de hát ha nem így történt volna, akkor nem is lenne történet.
Bár az is biztos, hogyha ez a valóságban történt volna tuti, hogy egy "normális" család azonnal összepakolt volna és elhúzta volna a csíkot. Ehelyett ők ott maradtak és inkább hallgatták, ahogy a halott gyerekek meg a gonosz Cribben szelleme partyznak az éjjel........ nem fér a fejembe, hogy nem őrültek bele.
Idéznék egy mondatot, amitől még most is végig fut a hideg a hátamon:
" Minden csendes és nyugodt volt Crickley Hallban, csak a pinceajtó nyikordult meg egyszer, amikor néhány centiméterre kinyílt."
Ez talán nem is hangzik olyan ijesztően, de nekem, akinek már egy félig nyitott sötét szobára néző ajtó is rémületet okoz....hát dermesztő :)
