American Horror Story

Ezt a sorozatot én annak idején úgy találtam, meg hogy a világ legrémisztőbb sorozata. El is kezdtem nézni és a legelső évad legelső része valóban olyan is lett, amilyenre gondoltam. Kegyetlen, brutális és legfőképp ijesztő.
Nem is néztem tovább a többi részt, mert úgy gondoltam ennyi borzalom egy időre elég.
Azután csak rávettem magamat, hogy folytassam és meglepődve tapasztaltam, hogy a hardcore horror átment egy ilyen misztikus drámába.
Az első rész nagyon becsapós. Kb az egész sorozat legrémisztőbb része és a továbbiakban ugyan még találkozunk jumpscare-rel és egyéb más szörnyű teremténnyel, de messze nem olyan ütős, mint az első rész.

A sorozatról úgy általában: eddig három évad jelent meg belőle, de ezek az évadok nem építenek egymásra, nem függenek össze. Minden évadban, nagyjából ugyanazok a szereplők, de teljesen "más" szerepet játszanak, mint az előzőben, a történet, a helyszín sőt még az idő is más.

Állandó szereplők: Jessica Lange, Frances Conroy, Lily Rabe, Taissa Farmiga, Sarah Paulson, Evan Petrs

Jellemzői: valamilyen misztikus, rejtélyes, horrorisztikus alapötleten nyugvó dráma. Rengeteg benne az erőszak, a vér, a sokkoló, gyomorforgató jelenet, a tabu témákat úgy döntögeti, mint a teke golyó a bábukat.

1. évad

Az első évad nagyon ütősen kezdett, a közepére leeresztett, mint a lufi, de a végére ismét összeszedte magát.
Alapsztori: A Harmon család az őket ért tragédiák elől "menekülve" megvesznek egy kisvárosi kúriát, ahol elképzelésük szerint átvészelik a nehéz, megterhelő időszakot, amin át kellett esniük. Már az elejétől kezdve fura dolgok történnek ott velük: a szomszéd néni nem százas, a szomszéd néni kislánya még annyira sem százas és mindennek a tetejében a ház valószínűleg még el is van átkozva. Tudomásukra jut, hogy a ház, amit megvettek azért kelt el olyan olcsón, mert előző tulajdonosaik mind abban a házban haltak meg, a legtöbbjüket megölték. A család eleinte próbálja nem észrevenni a házban zajló ijesztő eseményeket, de az építmény egyre hajmeresztőbb dolgokat művel, amit már nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A háznak, mintha csak saját akarata volna folyamatosan akadályokat gördít Ben, Vivian és a lányuk Violet elé.
Ben egy pszichológus, aki annak idején megcsalta Viviant, aki erre persze rájött, így a pár először is saját kapcsolatukat szeretnék rendezni. Vivian ráadásul ez időtájt vetélt el, úgyhogy a nőnek duplán nehéz. Ben fantáziáját a csinos szobalány foglalja le, de tartja magát és múltbéli hibáiból okulva ellenáll a nő csábításának, aki egyáltalán nem úgy néz ki, mint ahogy Ben látja...ő csak a nő fiatal, vonzó énjét veszi észre, holott csak egy vén, csúnya, megkeseredett cseléd asszony.
Violet egy kiállhatatlan, undok, flegma kis tini, akinek az a bánata, ami minden egyes vele egykorú lánynak. Próbálja felhívni magára a figyelmet és mindent elkövet, hogy a szüleinek plussz nyűgöt okozzon.
A szomszéd asszony, Constanze a legfurább és egyben legvérfagyasztóbb szomszéd néni, akit valaha láthattunk, ráadásul rengeteg mindent tud a házról. Ő sem igyekszik belopni magát Vivianék szívébe.
Tate Langdon egy problémás kamasz fiú, aki Ben betege. Ő sem a hétköznapi betegek tüneteit produkálja, sőt Ben már maga is lassan félni kezd tőle.

A család élete tehát semmivel sem lett könnyebb, az új ház tesz róla, hogy szép lassan az őrületbe kergesse őket.

Annak ellenére, hogy az első rész után kissé felhígult a sztori nem lett unalmas. Számos csavarral, érdekességgel és mindenek előtt nagyszerű színészekkel operál, akiken látszik, hogy értenek is ahhoz, amit csinálnak és szeretik.

2. évad

A következő évad a huszadik század közepén játszódik egy elmegyógyintézetben, ahol a betegeket a legrosszabb, legkegyetlenebb, legembertelenebb eszközökkel próbálják "meggyógyítani". A kórház az egyház kezében van, a nővérek egyben apácák is, a vezetők pedig egyben egyházi személyek.
Ez az az évad, ami talán a legjobban sikerült mind feszültség, mind színészi játék terén. A színészek kifogástalanul játszanak, a díszletek hátborzongatóak, a hangulat és az egész atmoszféra teljes mértékben átadja, a második világháború utáni világ képét.
Az orvosi beavatkozások fájdalmasabbak, mint maga a betegség és az emberek sincsenek tekintettel egymásra, az apáca főnök korrupt és könnyűvérű, aki csak a saját malmára hajtja a vizet, nem törődik betegei épségével.
Persze bepillantást nyerhetünk minden részben a jelen világban, ahol ugyanazt az elmegyógyintézetet láthatjuk, csak éppen elhagyatva, lerobbanva, teljesen lakatlanul. Láthatjuk, ahogy egy párocska poénból bemennek a házba, hogy felvételeket készítsenek, de valaki már várja őket...
Tehát az évad nagy része a múltban játszódik, de közben mutatják azt is, hogy mi történik a jelenben, mert a két szál összefügg.

A szereplők nagy része megegyezik az előző évadéval. Volt, aki sokkal több és aki sokkal kevesebb szerepet kapott, de a lényeg, hogy mindenki nagyon jól alakított.
Itt is voltak gyengébb, laposabb részek, de nagyjából tartotta az iramot, nagyon izgalmas volt, két nap alatt simán végig lehet nézni.

3. évad

Íme az évad, ami viszont kiborított. Amilyen jó volt az előző kettő, az az új sztori ez kétszeresen alul múlja. Szinte minden elveszett belőle, ami az első kettőben bevált.
A történetünk inkább az első évadhoz hasonul, ugyanis itt is természetfeletti dolgokkal kell megküzdeniük szereplőinknek. Adva van egy boszorkány coven, akiknek a mindennapi életükbe nyerhetünk bepillantást. Ez a coven úgy működik, mint egy család, csak itt mindenki boszorkány.
Adott egy hatalmas fehér ház, ahova Fiona Goode és lánya Cordelia szeretettel várják az olyan lányokat, akik kezdik magukban felfedezni rejtett képességeiket.
A coven szigorú szabályok szerint működik: mindig kell, hogy legyen egy főboszi, vagyis egy Supreme, aki a boszorkány tanáccsal karöltve irányítja a covent.
Történetünk fő szála kimerül abban, hogy a főboszi vagyis Fiona nem hajlandó beletörődni, hogy a fiatalsága eltűnik és közeleg az idő, mikor ki kell választania új örökösét. Fiona az a tipikus kapuzárási pánikos nő, aki még a legrosszabbat is képes elkövetni csak azért, hogy a trónját megtarthassa.
Eközben folyamatos bepillantást nyerhetünk a 19. század amerikájába, ahol Delphine Lalurie, a Franciaországból érkezett nemes asszonynak az a legnagyobb öröme ha pokollá teheti házi rabszolgái életét.
A padlásán kínozza és nyúzza őket, pusztán szórakozásból. Ám egy napon a naccságos asszonynak is bukfencezik egy nagyot a szerencséje: egy olyan fekete férfit kínoz halálra, akinek a felesége voodoo szakértő, de nem is akármilyen, hanem a legerősebb. A fekete rabszolganő Mary Lavoue a voodoo koronázatlan királynője, aki szerelme elvesztése miatt megátkozza a francia nemesasszonyt. Örök életre kárhoztatja egy koporsóba zárva...ám ez a koporsó kedvenc boszorkányaink fellépésekor hirtelen felnyílik és kezdetét veszi a játék...boszorkányok a boszorkányok ellen, boszorkányok az emberek ellen, boszorkányok a voodoosok ellen...Tehát mindenki mindenkivel hadban áll. Izgalmasan hangzik nem?! Hát nem...

A feszült, gyomorforgató, nyomasztó jelenetek itt is feltűnnek, a tabuk témák itt is egyfolytában napirenden vannak, teljesen leplezetlenül.
Viszont mindezek ellenére a leggyengébb évada a sorozatnak kétségtelenül ez volt.
A színészek még csak-csak elmennek, de a céltalan kegyetlenkedésen és a kínosabbnál kínosabb jelenetek arcba b*szásán kívül semmi nem történik. Rettenetesen lapos és OSTOBA!
A boszis alaptéma pedig nagyon jó lett volna, már nagyon vártam, hogy végre adásba kerüljön...aztán kiszúrták a szemem egy Bűbájos boszikkal, csak itt több volt a darabolás meg a vér.
Voltak színészek, akik szinte csak szoba kellékeknek voltak jók. Összesen egy szerethető karaktere volt az egész sorozatnak, ő pedig Misty Day volt. Ő volt az egyetlen, akinek a karaktere lekötött. A többi boszorkány egyszerűen végtelenül idegtépően hülye és bárgyú volt. Vagy idegesítő, színészkedni nem tudó és nem is akaró tini picsák voltak, vagy öregedő klimaxos luvnyák.

Taissa Farmiga és Evan Peters karaktere annyira volt felesleges, amennyire csak lehetett. Zoe és Kyle, avagy a boszi és a zombi románca....Életemben nem gondoltam volna, hogy pont ez a sorozat fog lesüllyedni a Twilight szintjére...hogy pont itt fognak bemutatni két nyáladzó tinit, akiknek kötelességük egymásba szeretni. Először azért hagytam abba a sorozat nézését, mert azt hittem, hogy erről a két kiüresedett, idióta sablonos, szappanos, ifjúkori nekrofil szerelemről fog szólni, de mikor később belenézegettem, kicsit megnyugodtam, hogy nem ők a főszereplők.
Nagy nehezen végig szenvedtem magam és az utolsó előtti pár részek láttán már azon voltam, hogy meggondolom magam, hogy talán mégis csak jó volt ez csak én voltam túl türelmetlen...de aztán jött a vég, és azt mondom, ez az évad lett a sorozat szégyene.
Az utolsó rész volt a sorozat leggyengébb és legnevetségesebb befejezése. Pedig elvarrtak minden szálat, de a Supreme kiválasztás és a 7 csoda bemutatása, amit a lányoknak végig kellett csinálniuk, hogy kiderüljön ki az új Supreme...hát az agyamat, majd el dobtam. Nem méltó ehhez a sorozathoz, az amit az utolsó részben leműveltek. Tisztára olyan volt, mint egy Zs kategóriás Barátok Közt rész egy kis mágiának nevezett sz*rsággal megspékelve.

Főbb szereplők:

Jessica Lange, hiába, hogy más-más szerepet kell játszania minden évadban, tulajdonképpen semmi újat nem mutat. Ő a szükséges gonosz a sorozatban. Néha ütni valóan gonosz, néha imádnivalóan gonosz. Néha csak kicsit geci, néha nagyon-nagyon geci. Egyébként a színésznő tényleg nem rossz, az első évadban volt a legfigyelemre méltóbb alakítása, amiért díjat is kapott és minden elismerésem a hölgynek, de a másik két évadban is ugyanúgy Constanze-t alakítja...csak a második évadban vesz fel magára apáca ruhát, a harmadik évadban meg felvesz pár szűk fekete miniszoknyát, de akkoris csak Constanze marad.

Sarah Paulson alakítása jónak volt mondható, de a második évadhoz képest ő is gyengült, bár ez aligha az ő hibája. Nem ő dönti el milyen személyiségű nőt kell megformálnia.

Taissa Farmiga....még mindig nem értem mi a fenét keresett ebben az évadban...kb akkora szükség volt erre a karakterre, mint a háttérben ácsorgó dohányzóasztalra. Megint előadta a problémás tinilányt, csak itt most varázsereje volt és minden ok nélkül "beleszeretett" egy zombiba.
Már az első évadban is irritált a csaj, de ott legalább volt értelme annak, hogy szerepeljen, el tudta hitetni, hogy akármilyen unszimpatikus, fontos a szerepe. Itt egy szobanövény is meg tudta volna oldani, hogy szabadidejében beugorjon helyette játszani.

Evan Peters....mint kolléganője....ebben az évadban még csak szerepelnie sem kellett volna. Oké, hogy kell egy jó pasi is a sorozatba, de sajnos ő sem több a háttérben ácsorgó szerelmes zombinál. Egyébként az ő játéka az előző évadokban teljesen rendben volt. Az első évadban kellőképpen rémisztő alakot kellett megformálni, ami sikerült is neki, nagyon érdekes alakítást nyújtott, életemben nem gondoltam, hogy egy szép arcú szőke fürtös fiútól így ki fog rázni a hideg és nem a jó értelemben. A második évadbeli énjét is nagyon ügyesen alakította, nem volt probléma.
De itt  a harmadikban nagyon lebőgött és ez nem a színész hibája...az írók egyszerűen leamortizálták...igazán berakhattak volna valaki mást, hogy játsza el a szerelmes zombit, mert ez a srác nagyon tud színészkedni, nagyon tehetséges, nem hiszem el, hogy nem tudtak volna érdekesebb és hozzá méltóbb szerepet adni neki és valami amatőr kezdő színészre bízni a bárgyún nézést.

Lily Rabe... hihetetlen, de az ő Misty Day-e egyszerűen fantasztikus volt. Rendesen színt vitt ebbe a borzadályba, amit Covennek neveznek az emberek. Egyedi, érdekes, néhol humoros, erőteljes karaktere elviselhetőbbé tette ezt a katyvaszt. Kicsit ilyen hippys beütése volt, de csak még aranyosabbá és érdekesebbé tette.
Az első évadban nem sok szerepe volt, de ami volt az nagyon erőteljesre sikeredett. Nora Montgomeryt játszotta, akit a flashbackekben láthattunk, mint a Gyilkos Ház első lakója.
A második évadban eleinte egy szende apáca volt, aki még a légynek sem tudott volna ártani, utána pedig az ördög által megszállt gonosz, kéjvágyó kis álszent szörnyeteg lett, ami szintén nagyon jól állt neki. Hogy tényleg megszállta-e az ördög vagy csak szimplán bekattant az végülis nem derült ki, de így a jó, nem kell minden részletnek szájbarágósnak lennie. Lily Rabe volt eddig az egyetlen, aki nem okozott csalódást. Minden évadban más-más karaktert kellett megformálnia és ezek a karakterek tényleg más-más karakterre sikeredtek, teljesen különböztek egymástól. Ellentétben Jessicával, ő tényleg minden évadban új oldalát mutatta be.

A szereplőkről nagyjából ennyit, vannak még sokan mások, de ők nem annyira főszereplők, vagy nem érdemes beszélni róluk.

Tehát ha a sorozatot értékelni kellene, akkor egy ötös skálán adnék neki egy gyengébb négyes alát.
A harmadik évad hatalmas csalódás volt egy mérhetetlenül bugyuta történettel, egy boszorkányos témából ennél jóval többet ki lehetett volna hozni.

Catherine Fisher: Incarceron

Valahol a jövőben egy hatalmas háború iszonyatos nagy pusztítást visz véghez és az emberiség csaknem elpusztítja magát.

Egy uralkodó elhatározza, hogy véget vet ennek és létrehoz egy Protokollt, ami a 17. századi értékeket teszi kötelezővé az életben maradtak számára. Valamint létre jön egy börtön, de nem is akármilyen. Ez a börtön él és nem csupán cellákból áll, hanem városokból erdőkből, völgyekből tengerekből. Ebbe a börtönbe a problémás emberkék kerülnek, akiket a 17. századi életmódot majmoló emberek zárattak be, hogy ott majd el lesznek maguknak.

Igen logikusan a történet tehát két szálon fut. A börtön egyik fogja Finn tudja magáról, hogy ő nem oda való és igazából a külvilágból jött. El is indul kis csapatával, hogy megkeressék a börtönből kivezető utat.

Eközben Claudia a kinti világban, ahol az emberek 17. századi normák szerint élnek épp házasságra készül. De nem ám álmai hercegéhez akarják hozzá adni, hanem egy retardált kis hülyéhez, így logikusan a lánynak nem fűlik hozzá a foga.

Fontos, hogy Claudia és Finn is talál a saját világukban egy-egy kulcsot, ami a másik világát nyitja ám azt senki nem tudja, hogy hol a zár. Finn nyilván kifelé szeretne menetelni az idegbajos haverjával, egy kutya szerű lánnyal meg egy öregemberrel karöltve.

Claudia pedig befelé szeretne menni, mert sejti, hogy az Incarceron nem is olyan boldog világ, mint amilyennek leírták, valamint rájön, hogy eredeti jegyesét, akit szeretett az Incarceronba zárták be nagy valószínűséggel, hogy az új királynőnek ne legyen útjába és saját fiát ültethesse trónra. Így tehát mind a ketten megindulnak a maguk céljuk felé, közben tudnak kommunikálni a kulcsok segítségével és mindenféle kalandba keveredve egyre közelebb érnek egymáshoz. Ám sem Claudia apja sem az élő Börtön nem nézi ezt jó szemmel.

Kezdjük rögtön azzal, hogy iszonyatosan lassan haladtam vele eleinte. Az írónő annyira nagyon belevág a közepébe már rögtön a legelején, hogy nagyon sokáig nem tudtam, hogy mi is az tulajdonképpen, amit olvasok. Nagyon szokatlan volt ez a fajta világ ábrázolás, de persze nem a rossz értelemben. Nem ment bele a részletekbe, ami néha iszonyúan hiányzott néha pedig jó volt.

A vége felé kezdtem többször elővenni, mert akkor már egyre érdekesebb lett és egyre lendületesebb.

A szereplők közül úgy igazán senki sem fogott meg. Talán ez is közre játszott abban, hogy egy egész hónap kellett az elolvasásához.

Finnt én nagyon nem bírtam. Gyenge, naív, ostobácska volt és olyan kis...olyan teljesen mellékszereplőnek illő jelleme volt mégis ő volt az egyik főszereplő. Claudia már valamivel szimpatikusabb volt, bár nem vált kedvencemmé. A többiek pedig egy az egyben ugyanolyan személyiséggel rendelkeztek. Valahogy nem különböztek egymástól. Bár mondjuk a Finn barátját alakító Keiro azért eltért kicsit a többiektől, de csak annyiban, hogy egy jó nagy se*ggf*j volt, akinek már az elején ki kellett volna purcannia.

Ennek a könyvnek az erőssége nem a karakterekben, hanem a világ ábrázolásában rejlik. És ez engem jócskán kárpótolt. Az Incarceronban, mint félig szerves félig élettelen börtön tákolmányban van valami nagyon hátborzongató és rejtélyes. Szerettem, mikor magáról a börtönről volt szó a sztoriban, mert akkor mindig nagyon feszülten figyeltem. Tetszik a 17. százados megoldás is és az is, hogy ezt a kor stílust valamikor a messze jövőben alakítják ki, mikor az ember helyett már gépeknek kellene dolgozniuk, mikor már mindent a gépeknek kellene csinálniuk, de mégis, hogy az emberiség elkerülje ezt a fajta technikai vívmányok fejlődését, inkább visszafejlesztették magukat...csak hogy el ne pusztítsák a Földet. Részemről ez megható, hisz egy ilyen döntés a való világban valószínűleg kivitelezhetetlen lenne.

A mondanivalója is nagyon tetszik és a történetben elhangzó bölcsességek nagy részét is meg tudtam érteni és egyet tudtam érteni.

Lényegében arról van szó, hogy hiába van az embernek egy szép és jó elképzelése a tökéletes világról, ha az eredmény egy eltorzult, ocsmány világ...( Ember tragédiája befigyel :D).

Illetve tetszik, ahogy az olvasót azon gondolkodtatják, hogy létezik-e egyáltalán tökéletes világ? És ha létezik, miért nem tudja az ember azt elérni? Ha elképzelni el tudja, miért nem tudja megalkotni? Illetve megalkotni meg tudja, de miért fordul ellene? Hisz a Börtön él, saját tudata van és nagyon nem csipázza, azokat az embereket, akik ő benne élnek.

Amik még pluszban nagyon tetszettek azok a fordulatok. Olyan jó kis csavarok voltak benne, hogy csak ámultam( jó itt most nem a Finn= Giles példára gondolok, ami szerintem mindenkinek teljesen egyértelmű, már az elején is). Nagyon ügyesen lettek megszerkesztve, a megfelelő időben jöttek és nem voltak agyon magyarázva.

Értékelés: 7/10

-3 pontot levonok a kevés szerethető karakterért és Finnért. Finnel nagyon nem voltam kibékülve. Nem kell, hogy egy főhős feltétlenül szuper okos, szuper humoros vagy szuper erős legyen, már az is elég lenne, ha egyszerűen csak kicsit másabb lenne, mint a többi. Ha valamivel ki tudná magát emelni a mellékszereplők forgatagából, de ez Finn esetében sajna nem sikerült. A másik főszereplőről, Claudiáról már jóval érezhetőbb volt, hogy ő főszereplő, de ő is inkább csak közömbös marad. A mellékszereplőkben semmi egyedi nem volt.

( Még valami. Hallottam, hogy filmet akarnak belőle készíteni Taylor Lautner főszereplésével. Nah, én ugye nem vagyok szakértő, nem is igazán értek a témához, de én ezt az ötletet a készítők helyében sürgősen elvetném. Nem csak a leendő főszereplő miatt, hanem, mert erről a történetről érződik, hogy ha nem egy profi kezébe kerül, akkor ZS kategóriás lesz és még annak is nevetséges. Ha ilyen Twilight féle rendezők viszik a mozi vászonra az iszonyatos nagy bukás lesz, én az ő helyükben nem kockáztatnék, hogy egy újabb Arany Málna díjat vágjanak a fejemhez)

Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala

" Életben tudsz maradni egy olyan vadonban, ahol mindenki az életedre tör? Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel. "

Nos igen, nagyjából dióhéjban ennyi lenne a lényeg. Én ezt a könyvet eleinte nagyon nem akartam elolvasni. Szín tiszta Battle Royale koppintásnak gondoltam és tulajdonképpen még most is annak tartom, de már nem olyan mértékben, mint régebben. Úgy döntöttem adok neki egy esélyt, hátha megtetszik. És jól döntöttem. Egészen gyorsan sikerült elolvasnom, szinte faltam az oldalakat.
Lesz, majd egy kis összehasonlítás is, de azt későbbre szeretném tenni.
Tehát: alapjában véve egy nagyon jó és nagyon izgalmas könyv. Bár a főhősért egy pillanatig sem aggódtam, mivel szinte ordít a lapokról, hogy a csajt még egy atombomba sem tudná leszedni...na meg ez nem is a Trónok Harca, szóval itt nem nagyon kell tartani a fontos szereplők halálától. Mindezektől függetlenül viszont nagyon érdekes, izgalmas és legfőképp elgondolkodtató volt.

Az elgondolkodtató részen van csak igazán a hangsúly, hisz mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy az író ezzel mit is akar mondani? Van egyáltalán mondanivalója?
Nekem az lenne a tippem, hogy van. 
Először is: nagyon örültem nekik, hogy ennyire kitört a tini könyvek skatulyájából és egy pár igazi, lehengerlő, szerethető, erős és jellemben fejlődő karaktereket ismerhetünk meg. Ez a könyv is egy tipikus példa arra, hogy meg lehet úgy írni egy tinikről tiniknek szóló könyvet, hogy nem kell elővenni a jól bevált sablonokat ( új lány/ fiú érkezik az iskolába, aki találkozik valakivel, akiről kiderül, hogy nem is ember és egymásba szeretnek és minden olyan misztikusan nyálas és nyálasan misztikus és trallalalala....)
Másodszor: a mondanivaló! ugyebár...Vajon a mi világunk idáig elfajulhatna? Simán. Bár nem hiszem, hogy pl. a mi világunkban egy ilyen szadista kormány pont a gyerekeket venné célba, de ehhez hasonló dolgok nem csak, hogy megtörténhetnek, de meg is történtek a történelem folyamán. Igaz az emberek nem úgy kezelték, mint egy sport eseményt, de voltak ehhez hasonló dolgok, amikre most így külön nem akarnék kitérni, hisz mindenki tudja mikről van szó... nem is olyan régen történtek ezek.

Ami még érdekes, hogy ebből az Éhezők Viadalából a Kapitólium nem csak a megtorlás lehetőségét látja, hanem szórakoztatásnak is szánja. Hiszen minden egyes gyilkosságot felvesznek, majd leadják főidőben, lehet fogadásokat kötni illetve lehet támogatni a versenyzőket és a Viadalok végén el lehet kirándulni a terepre és ki lehet próbálni a gyerekek által használt fegyvereket (persze nem egymáson).
Ezt leginkább a gladiátor harcokhoz lehetne hasonlítani. Bár ott nem igazán a megtorlás végett gyilkoltatták egymással a rabszolgákat, hanem, mert csak úgy megtehették plussz a szórakoztatás miatt. Az ókori Rómában ezekkel a viadalokkal nem akartak büntetni senkit (bár lehet, ki tudja ezt már), itt viszont a pórul járt 12 (régebben 13) körzetnek ez kín keserves büntetés.

Ha már szórakoztatás...akkor ez lenne az a pont, ahol a B.R.-tól teljesen eltér hiszen a B.R.-ban ezt a "gyilkoljátok egymást míg csak egy marad" játékot nem azért csinálják, hogy gazdagékat szórakoztassák, hanem csak szimplán a büntetés és a megtorlás miatt. Itt gazdagék kölyke sem menekül, ha épp a peches kiválasztott osztályba kerül be. 
Nem veszik fel a játékot, nem csinálnak cirkuszt belőle.
Az Éhezők Viadalában a versenyzők nem ismerik egymást míg a B.R.-ban igen, hisz ott ugye egy jól összeszokott osztályról van szó, amitől szerintem még kegyetlenebb. Na nem azért, alapból nem túl lélekápoló ha valakit ki kell nyírnod, de ha választanod kell, hogy egy vadidegenbe vagy egy jó barátodba hajítod a fejszéd...hát...

Az Éhezők Viadalával egyébként az az egyetlen probléma, hogy egyszerre mond nagyon sokat és nagyon keveset. Ez egy tök jó társadalom kritika, de nem tudunk meg túl sokat a világról, amiben játszódik. Annyit tudunk, hogy a valaha volt, de már halott Észak-Amerikában alakult ki ez a Panem sok természeti katasztrófa meg egy pár háború után, de ezekről szerintem többet is lehetett volna mesélni. Mi van a többi országgal? Mi van Európával, Ausztráliával Ázsiával, Afrikával? Vajon ott is ilyen állapotok uralkodnak? Miért nem szöknek meg az emberek?
Kicsit jobban ki lehetett volna dolgozni a háttértörténetet, hogy tudjuk mi vezetett odaáíg, hogy egy ilyen szadista  ( de elenyésző számú) kormány jöjjön létre, akik gyerekeken torolja meg a múltban elkövetett hibákat?
Az rendben, hogy volt háború, na de mire föl volt?
Bár mivel nem olvastam még csak az első részét, így még talán van esély arra, hogy majd kiderül. Bár jobban örültem volna neki, ha már az első kötetben tisztázza az író, hogy mi miért történt.

Egyébként azt mondják, hogy aki nem olvasta a könyvet az nem fogja érteni a filmet. Hát ez nagyon nem így van. A filmet először láttam és csak utána olvastam  a könyvet, viszont semmi hátrányom nem származott belőle. Persze a könyv részletesebb és az ember közben úgy képzelheti el a dolgokat, ahogy ő  jónak látja, de ettől függetlenül a film szerintem teljes mértékben a könyv alapján készült.
A könyvben csupán egyetlen olyan esemény, vagyis aprócska fordulat van benne, ami ha jól emlékszem, akkor a filmből kimaradt: méghozzá, hogy mik is azok a mutánsok, amik a végén az utolsó három túlélőre rárontanak. Nem emlékszem hogy a filmben mondják-e, hogy mik azok, de mikor  a könyvben olvastam...egy cseppet kiakadtam rajta.

Pontozás: 8,5/10
Egy pontot levonok a hiányos háttér sztori miatt, ami lehet, hogy az emberek nagytöbbséget egyáltalán nem érdekelné, sőt, lehet feleslegesnek tartaná, de nekem valahogy mégis hiány érzetet kelt.
És egy fél pontot muszáj vagyok levonni és a film javára írni, azon ok miatt, hogy E/1-ben van leírva, amivel nem lenne gond, de sokszor vártam, hogy mikor ugrunk a színfalak mögé, hogy megtudjuk, hogyan dolgoznak a Játékmesterek és hogy a körzetek éhező lakói, hogyan reagálnak a Viadalra. A filmben ezeket mind mutatják, a könyvben viszont fogalmunk sincs arról, hogy mi folyik az "arénán" túl, ami néhol zavaró volt...de csak egy fél pont erejéig.

Katnisst egyébként nagyon megkedveltem. Talpraesett, kemény , ambiciózus, bátor és annak ellenére, hogy ő a "tüzes" lány, eléggé higgadt. Némely résznél  eszembe jutott, hogy talán fagyálló folyik az ereiben. Ami pedig a legnagyobb erénye, hogy baromi okos. Az ötletei és a túléléshez szükséges ismeretei nem egyszer húzzák ki őt a bajból. Csodálatra méltó, hogy mit össze tud hozni az ember egy pár az erdőben talált holmiból, ha megfelelő túlélő, erdő ismerettel rendelkezik.

James Herbert: Sötét titkok háza

A Caleigh család Londonból Hollow Baybe költözik, azon belül is Crickley Hallba, hogy elfeledjék azt a szörnyű tragédiát, ami velük történt.
Gabe (az apa) mindent elkövet annak érdekébe, hogy a család túltegye magát Cameron fiúk elvesztésén. A kisfiú öt évesen tűnt el és Gabe felesége, Eve, még egy év után sem hajlandó elfogadni, hogy nincs már remény. A házaspár két lánya Loren és Cally viszonylag jól viselik testvérük eltűnését, bár nem szívesen tartózkodnak az ijesztő, hideg, öreg, furcsa Crickley Hallban, megtesznek mindent azért, hogy édesanyjuknak jobb legyen.
Megpróbálnak beilleszkedni és hozzászokni új életükhöz, ám van egy kis bökkenő... a ház, amiben laknak a helyiek elmondásai szerint kísértet ház, ahol fél évszázada árva gyerekek haltak meg.
A Caleigh családnak igencsak meggyűlik a baja a furcsa házzal, ahol napról napra egyre több megmagyarázhatatlan dolog történik ( ajtók nyitódnak és csukódnak maguktól, különös tócsák keletkeznek a hall közepén, éjszaka pedig furcsa csoszogást, kopogást, nyöszörgést lehet hallani).
Elvileg azért költöztek ide, hogy el tudják feledni a kicsi Cameron elvesztését, ám rá kell jönniük, hogy a lehető legrosszabb helyet választották és nem hogy nem fognak megszabadulni Cam emlékétől, de még a nyakukba is szakad egy tucat szellem gyerek kínja és még ezen felül egy gonosz szellem jelenlétével is szembe kell nézniük, aki nem engedi sem az élő Caleig családnak, hogy békében ott lakhassanak, sem pedig a gyerekek szellemeinek, hogy elmehessenek.

Ez a könyv több száz oldal. Ráadásul teljesen feleslegesen. Viszonylag gyorsan kiolvastam, egyszerű a nyelvezet és az eleje nagyon izgalmas és a misztikum is sokat dob rajta. Viszont, ahogy haladunk előre a könyvben rájövünk, hogy az író ugyanazt a történetet többször is leírja, csak épp más szavakkal. Igaz, hogy nem árt az ismétlés, de néha elég zavaró volt, hogy harmadszorra kellett több oldalon keresztül azt végig olvasni, hogy a Cribben testvérek hogyan kerültek a Hallba és milyen kegyetlenek voltak.
A történet nagyon sok helyen stagnált, nem mozdult semerre. Sok benne a visszatekintés és ez nem baj, sőt egész jóra sikeredett, de nagyon sokszor veszik el az író a részletekben és ettől vontatottá vált.
Sokszor elkalandozik, ami nem mindig tett jót, mert így teljesen felesleges fejezetekkel lett tele a történet, amire egyébként semmi szükség nem  lett volna.

El kell ismerni, hogy kezdetben az író iszonyatosan hátborzongatóan írt. Szó szerint lehetett érezni egy-egy fejezetnél, hogy a félelem úgy markol bele az emberi szívbe, mint egy jéghideg durva kéz, szinte lebénítva az olvasót.
Sajnos azonban ez csak az első felére igaz. A második fele, tele van töltelék részekkel, amik végülis nem voltak unalmasak, de nagyon kizökkentették a történetet a medréből.

Azt is sajnáltam még, hogy csavar nem igazán volt benne. Teljesen kiszámítható volt az egész, semmi meglepetést nem okozott. Félelmetes és hátborzongató volt, de semmi meghökkentővel nem találkozhattunk. Volt benne pár meglepetésnek szánt esemény, de kicsit sem voltak ütősek.
Néhol nagyon szívbe markoló volt, főleg mikor az árvák halálát ecsetelgették, meg hogy Cribbenék hogyan kínozták őket.

Alapjában véve tetszett a történet, csak annyi volt vele a baj, hogy kiszámítható volt és mindenféle csavart mellőzött. Ha lett volna benne valami igazán meghökkentő, akkor a pontozásnál, akár kilenc pontot is adtam volna rá, de így....

A karakterekkel volt egy kis baj. Semmi egyedi nem volt bennük. Semmi árnyaltság, semmi fejlődés. Legtöbbjük semmit mondó volt, bár ez egy misztikus horror sztorinál gondolom nem is alapkövetelmény.

10-ből 7,8 pontra értékelném. Jó hosszú, amivel nem is lenne baj, hisz ez csak jó, de teljesen felesleges időhúzó tartalommal lett megtöltve.

Valamint nem fér a fejembe, hogy egy gyászoló, a problémák elől menekülő, lelkileg instabil család miért vesz egy olyan házat, ahol kisgyerekek haltak meg (mert tudtak róla).....és mikor hallják, hogy éjszaka járkálás, meg kopogás, meg ajtó nyikordulás, meg csoszogás van, akkor miért nem rohannak el onnan, mint az őrültek???
Kicsit furcsállottam a gondolkodás módjukat, de hát ha nem így történt volna, akkor nem is lenne történet.
Bár az is biztos, hogyha ez a valóságban történt volna tuti, hogy egy "normális" család azonnal összepakolt volna és elhúzta volna a csíkot. Ehelyett ők ott maradtak és inkább hallgatták, ahogy a halott gyerekek meg a gonosz Cribben szelleme partyznak az éjjel........ nem fér a fejembe, hogy nem őrültek bele.

Idéznék egy mondatot, amitől még most is végig fut a hideg a hátamon:
" Minden csendes és nyugodt volt Crickley Hallban, csak a pinceajtó nyikordult meg egyszer, amikor néhány centiméterre kinyílt."
Ez talán nem is hangzik olyan ijesztően, de nekem, akinek már egy félig nyitott sötét szobára néző ajtó is rémületet okoz....hát dermesztő :)

Kerstin Gier: Smaragdzöld

Nos, végére értem Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiájának és meg kell, hogy mondjam a fél karomat odaadnám még egy pár folytatásért.
Úgy néz ki a helyzet, hogy nem lesz több könyv az írónő megmarad a háromnál...legnagyobb sajnálatomra.

Tehát a Smaragdzöld szépen pontot tesz a történet végére, a szálakat elvarrták, a történetet lezárták.
Lucy és Paul külön történetéből egyértelműen kiderül, hogy mi lesz az egyik csavar a befejező részben, így azon nem tudtam túlságosan meglepődni.

A végén kiderül, hogy a gróf hogyan vágta át az Őrzőket és, hogy mit akart ő eredetileg ezzel az egész vérgyüjtögetéssel és az egész kronográfos dologgal, ami szintén nem volt meglepő, mert a bölcsek köve köztudottan halhatatlansággal ruházza fel az embert, így Saint Germain törekvései nekem egy picit túl egyértelműek voltak. De viszont! A gróffal kapcsolatban megismerhettünk egyik másik nagy csavart, ami pedig nagyon nagyot ütött. A gróf nem is annyira halott, mint amennyire napjainkban hinnénk és természetesen a kiléte egy ideig rejtély, de mikor rájönnek igencsak nagyot néztem.

Mr. Bernhard kilétéről is kiderül egy-két dolog, bár az szinte a legutolsó sorokban jelenik meg és az ember lányának álla, akkor sem esett kisebbet, mikor a rejtélyes komornyik kilétére fény derült (basszus :D)

Gwendolyn néha elég idegesítően viselkedett, néha tényleg szánni való volt, a nyafogása kicsit túlontúl sok  az előző könyvekhez képest, de nagyon jó humora továbbra is.

Gideon nekem végig közömbös maradt. Semmivel sem kedveltem meg jobban, de a továbbiakban sem lett ellenszenves.

Leslie-t pedig már az előző kötetekben sem favorizáltam. Kicsit túlságosan is túlerőltette a legjobb barátnő szerepét. Gwendolyn helyében én egy párszor legszívesebben rászóltam volna már, hogy " Álljál már le basszus, hát ez nem igaz, egy perc nyugtot nem hagysz!"
Persze, értem én, egy legjobb barátnak már csak ilyen rámenősnek és "én vagyok a világ legjobb barátja és a legjobb barátom még vécére se mehet ki nélkülem" típusúnak kell lennie. Legalábbis a mai tini könyvekben ez az elfogadott. Szóval vele kapcsolatban igazán nem bántam volna, ha kicsit kevesebbet szerepel és nem olyan tapadós.

Xemerius, a kis vízköpő démonka stílusa ugyanolyan imádni való, a beszólásai továbbra is ugyanolyan csipkelődőek és humorosak, mint az előző két részben. Őt végig favorizáltam, már az első megjelenésétől kezdve egészen az utolsó mondatáig.

Lucy és Paul egy kicsit többet is szerepelhettek volna, mivel hogy az egyik csavarnak nevezhető eset épp rájuk épül, bár ha valaki nagyon odafigyelt, akkor nyilván nem lepődött meg, hogy Lucy és Paul mit hagyott hátra a legelső kötet legelső fejezetében.


Tehát összegezve az utolsó kötet egy igazán méltó befejezése ennek az időutazó történetnek, amit az írónő úgy fogalmazott meg és olyan atmoszférát teremtett, hogy le se lehetett tenni a könyvet. Kicsit lehetett volna még folytatni, mert ugyan le lett zárva, de kíváncsi lennék, hogy az Őrzők hogyan viszonyultak a gróf hirtelen felbukkanásához, hogyan ismerkedik össze Gwenny az igazi szüleivel, mi történik Saint Germainnal miután leleplezik, Mr. Bernhard elárulja-e valaha a Gwennek, hogy kicsoda ő és így tovább és így tovább.

Azért mégis úgy érzem, hogy kicsit el lett sietve. A fő szálakat ugyan lezárták, méghozzá méltóképp, de van pár ( nem túl sok) mellékszál, aminek a kimenetelére kíváncsi lettem volna. Esetleg egy jövőben játszódó kis részletnek is örültem volna...de hát ha nem hát nem :)

Összegezvén: 8,5/10 pontot kap.
Ezt a  mínusz másfél pontot Gwendolyn néha már túl sok nyávogása és a néha már túlontúl sok nyálnak tulajdonítom. Egyébként biztos vagyok benne, hogy még egy párszor újra olvasom.

Ez a trilógia a bizonyíték arra, hogy igenis meg lehet írni úgy írni egy tini-misztikus-dráma történetet, hogy az ember ne akarja 20. oldal után átharapni a saját torkát kínjában.

Jóslatok hálójában (B.M. Grapes)

Nagy izgalommal kezdtem neki a könyvnek már csak a borítója alapján is. Azt is hallottam róla, hogy egészen újszerű, eltér a mostani vámpíros szerelmes regényektől így teljes mértékben felkeltette az érdeklődésemet, mert a vámpíros tinidrámákból szerintem jóval több van az egészségesnek mondható mennyiségnél.

Hiába, hogy nincsenek benne vámpírok...semmivel se jobb a mostani misztikus-romantikus-tini tucat könyveknél, sőt....néhányat messze alulmúl.

A történet egy Hot Hill nevű kicsi városban játszódik, ahol a helyi gimnázium évnyitóján furcsa dolog történik az iskola aulájánál: a fali újságra valaki kitűzött egy papírost, amire fura jövendölések voltak feljegyezve. A diákok eleinte nem foglalkoztak vele, de mikor minden egyes esemény megtörtént, ami fel volt írva a papírra, akkor az már szöget ütött egyszerű kis fejecskéjükbe.
Egy pár lány összefog, hogy kiderítse, hogy ki írja  a jóslatokat, amik nap mint nap kikerülnek a faliújságra és, hogy ki az a titokzatos JJ, akinek a kilétére még az istenért sem tudnak rájönni.

Ada, Jess, Julie és Edna nyomozásba kezdenek, ami akár lehetne izgalmas is....de nem az. Semmi feszültség, semmi fordulat, csak egymásra lettek pakolva az események, mintha az író csak felsorolta volna őket.

Van benne pár csavarnak szánt, erőltetett, ízetlen fogás, amit ha az ember odafigyelt előre kikövetkeztethetett, vagy ha nem is sejtette, hogy így lesz, kicsit sem lepte meg.

A szereplők közül a főszereplőt Adát utáltam meg a legjobban.
Valami eszméletlen buta, felszínes, egoista és szinte éreztem, ahogy táncol az idegeimen.
Eleinte még érdekes lánynak bizonyult, de onnantól kezdve, hogy Daniel felbukkant az életében ismét, na onnantól nem vagy csak alig bírtam elviselni. A képmutatásáról nem is beszélve....egész életében utálta Danielt, azért amit tett vele, de mikor a pasi kicsit kigyúrta magát és vett pár szexisebb gúnyát sikerült felkeltenie a suliba járó lányok figyelmét, akkor már rögtön Adának is kellett. Olyan fénysebességgel szeretett bele, hogy az valami hihetetlen.
(Tényleg igaz az elmélet, hogy ami több embernek kell, az kell nekem is :))

Daniel...róla tulajdonképpen nem sok mindent tudunk meg, csak annyit, hogy régen nem volt valami vonzó, Ada a barátzónába tette, de mikor kicsit összeszedte magát külsőleg ismét felkereste Adát, hátha...és jéé, bejött.
Nem probléma, hogy Ada úgy kicseszett vele, ahogyan csak egy szerelmes fiúval ki lehet, á, kit érdekel...
Ja és persze alapból tudjuk, hogy szexi és vonzó és pasi és mindenkinek kell. Ennyi.

Edna - sokáig gondoltam azt, hogy ő lesz JJ. Örültem volna neki, mert így legalább lett volna valami kis izgalom, valami kis tuti csavar, valami drámai...de nem. Ő még egyébként egész tűrhető volt.

Julie és Jess - rájuk is gyanakodtam egy időben, de sajnos ez a tippem se vált be. Pedig micsoda csavar lett volna....
Egyébként a karakterekkel nincs gond, elvoltam velük, de leginkább csak közömböse0k voltak.

A végén persze kiderült, hogy ki írta a jóslatokat és az is kiderült, hogy ki az a JJ.
Egyiknek sem örültem. A leleplezésük olyan szinten volt ízetlen, hogy csak na. Az egyik önként vallotta be, ráadásul olyan unalmas módon, amilyet csak el lehet képzelni a másik meg egyszerűen egy idő után már sejthető volt.

A vége olyan cukormázas és rózsaszín szivárványos habos-babos volt, hogy majdnem abbahagyta, az utolsó lapoknál. Ilyen még a Twilightban sincs.

Viszont jó röhögtem azon, hogy mennyire leszrják a főszereplők azt, hogy bizonyítást nyert a természetfeletti lények létezése. Szinte meg se lepődtek.
Néhány jelenet szinte így zajlott:
-Emberek itt egy több száz éves természetfeletti szörny, tudjátok, hogy ez mit jelent???
Reakció: Jajaja, de most nem érek rá ezen agyalni, azon gondolkodom, mit vegyek fel holnap...vajon sütni fog a nap?

- Te jó ég, Mrs. Benett és Aaron holtan estek össze ráadásul közvetlenül a jelenlévők mellett!
Reakció: Oké, oké, mostmár félre az útból szegény Danielnek fáj a feje...

- Sandra Hart egy igazi jósnő, aki látja a jövőt, szerinted hogy csinálhatja ezt?
Reakció: Ki nem szrja le? Hmpf...vajon mit csinálhat most Daniel?

- Nahát itt ez a Daniel nevű srác, Ada, akit annyira utáltál, azért, amit veled tett és még csak nem is szeretted viszont.
Reakció: Kit érdekel? Jól néz ki és van kocsija, amivel suliba tud vinni.

Szóval igen, voltak benne iszonyat béna dolgok, iszonyat gyenge szereplőkkel és harmat gyenge csavarokkal, amik akkorát sem ütöttek, mint egy pillangó szárnya.

Az alapsztori az ami tényleg egyedi, de a megvalósítása...lehetett volna fényévekkel jobb is.
Jó pár szász oldalon keresztül nem történik semmi, és kábé ugyanennyi feszültség sincs benne.
Ha valaki nem is tudja kikövetkeztetni a két ismeretlen személyt ( JJ és SH), akkor sem fordul le a székről döbbenetében, mikor napvilágra kerül a csúf igazság.
A vége volt a történet legcikibb része. Szinte megnevettetett, annyira kritikán aluli volt.

Csak azért olvastam végig, mert nagyon nehezen jutottam hozzá és nem volt szívem letenni :)

Alkonyattól pirkadatig

Nekem ez a film valahogy kimaradt az életemből, pedig nagyon szeretem Tarantino filmjeit, így most bepótoltam...és valahogy nagyon nem erre számítottam.

A történet főhőse(i) két fivér, Richard és Seth Gecko, akik bűnözőként tengetik napjaikat, bujdosnak a törvény hosszú karjai elől. Eltervezik, hogy nem maradnak Amerikában, hanem inkább Mexikóban kezdenek majd "új" életet és ehhez kapóra jön nekik egy volt pap, aki két gyerekével és egy lakókocsival szeli át az országot. A fivérek túszul ejtik őket és a lakókocsijukat, ezután pedig neki látnak a hosszadalmas útnak. Kicsit beszélgetnek, kicsit lelkiznek, feltűnik egy -két érdekesebb poén, de végül eljutnak Mexikóba, ahol egy igen különleges bárba keverednek.
És itt teljesen megváltozik a történet, ami szerintem nem tett neki jót.
A bár táncoshölgyei és még egy pár alkalmazott átváltoznak vámpírokká és megkezdőik a harc. Folyik a vér, elővillannak az érdekesebbnél érdekesebb fogak, megy a marcangolás és az öldöklés, ami szerintem nem sült el rosszul, viszont ha azt nézzük, hogy a film első fele szinte teljesen másról szólt...
Ketté kellett volna venni. A film első feléből egy nagyon jó kis túszdrámát lehetett volna csinálni...tulajdonképpen az is volt, de tekintve, hogy a második részben a túszok is és a túsztartók is átmennek vámpírvadászba....hát ez így egy kicsit érdekesre sikeredett.
A film második feléből nyugodtan  ki lehetett volna hozni egy külön vámpíros-vadászós alkotást. Ennek a kettőnek külön külön lehetett volna értelme. Persze így is van, de olyan volt, mintha a film felétől kezdve már egy teljesen másik filmet nézett volna az ember, csak épp ugyanazokkal a szereplőkkel.

Kedvenc szereplőm: Seth, a pap (érdekes pedig, a legtöbb filmbeli paptól falra tudtam volna mászni, de ő valahogy teljesen rendben volt)

A többi részét nem láttam még csak ezt az elsőt, amire most így kapásból 7/10 pontot adnék.
1 pont mínusz a furcsa fordulatért...a két szál valahogy nem illett egymáshoz.
1 pont mínusz a sok bakiért, amit sajna már első nézésre is rögtön ki tudtam szúrni és picit ciki volt...pedig nem is kerestem őket.
1 pont mínusz, mert nem tetszett, hogy a végén Seth nem engedte Katenek, hogy vele menjen (xD). Valahogy én szurkoltam nekik.

Néhol a látványvilág, a berendezés és a számítógépes trükkök is kicsit furák voltak, de ezért nem jár külön pont levonás, merthát mégis csak a kilencvenes évek, itt még nem lehetnek látványosak a kellékek.