Rubinvörös

A könyv története pofon egyszerű: van egy átlagos lány, akiről később kiderül, hogy nem is átlagos, hanem nagyon is átlagon felüli és ennek hatására egy sor kiszámítható, sablonosabbnál sablonosabb "problémákkal" és "kihívásokkal" kell szembe néznie. Valahogy a történet összes férfi szereplője beleszeret, mindenki érte verseng, és míg a főhősnő hirtelen felbukkanó imádói között élvezkedik, addig ténykedik a főgonosz is és a főhősnő hibát hibára halmoz, amit a végére azért nagy nehezen de sikerül megoldani, vagy ha nem sikerül a végére megoldani, akkor jön a második, harmadik, negyedik, x-edik kötet, amiben majd valahogy a probléma végére járnak és egy sor unalmasabbnál unalmasabb sablont állítanak fel, ami már csak egy lerágott csontra emlékeztet.
Ez a könyv teljes mértékben ilyen, viszont mindezek ellenére... valahogy tetszett.

A történet: Gwendolyn azt hiszi magáról, hogy teljesen átlagos, még az átlag átlagánál is átlagosabb, éli a tinik mindennapi életét, míg egy nap meg nem tudja, hogy örökölte az időutazó gént, aminek segítségével egy bizonyos kort elérve ki tud szakadni az időből és pár száz évvel korább időpontban meg tud jelenni ( a tér nem változik, csak az idő).
Miután a lány népes családja felháborodva veszi tudomásul, hogy a teljesen átlagos kislány ( aki szellemeket lát, de ettől függetlenül teljesen átlagos) örökölte az időutazó gént, holott egy másik lánynak kellett volna örökölni, hirtelen mindenki mozgásba lendül és mindenki egyöntetűen utálni kezdi a távolabbi rokonok közül.
Van egy szerkezet aminek segítségével az időutazók, tudják szabályozni, hogy mikor teleportáljanak, természetesen föhősnőnk is megismerkedik ezzel a szerkezettel és az elmaradhatatlan fehér herceg szőke lovon is megérkezik, aki teljes mértékben megfelel annak a sablonos karakternek, akik az efajta lányregényekben lenni szoktak. Tökéletesek. Természetesen együtt utazgatnak az időben és a történet végére össze melegszenek és az alapkonfliktus is kialakul, ami végülis nem oldódik meg a végére, hanem a folytatásokból derül majd ki.

Nem sokat dícsértem, pedig nagyon tetszett a könyv, két nap alatt elolvastam és most égen földön a folytatást keresem. Az író nagyon jól fogalmaz és hiába van tele sablonokkal és klísékkel, ezek azok a fajta klísék, amik be szoktak válni. Mert ugye...egy klísé, azért az ami, mert bevált. Ami egyszer működött az biztos működni fog mégegyszer- gondolhatná az éppen ihletet nyerő író.  Itt ennél a történetnél működött és kicsit sem volt unalmas, tényleg nagyon olvastatta magát, viszont tartok tőle, hogy a folytatások el fogják rontani. Általában minden történetnek az első, eredeti része a legjobb, mert akkor hoz, mutat valami újat a folytatások, már viszont nem sűrűn érik el a kívánt érdeklődést...kivéve persze, ha az első történet vége úgy végződött, hogy a konfliktus nem lett megoldva és szinte félbevágták az egészet.
Nagyon érdekel, hogy Gwendolyn történetéből mit tudnak kihozni, érdekel az a rejtély, amire végülis nem derült fény.
Örülök, hogy végülis nem csapták össze a végét és zárták le valami iszonyatos nagy baromsággal és az elvarratlan szálak is újra elő kerülnek majd a folytatásban, de félő, hogy ellaposodik majd az egész a későbbi kötetekben. Ez a könyv szórakoztató és lebilincselő, viszont sajnos tucatkönyv, így nagyon könnyen eltűnhet az ilyesfajta vörös pöttyös és egyéb tiniknek/fiataloknak szóló könyvek erdejében.
Tetszett, hogy sok jelenet játszódik a múltban, tetszettek az időutazás előtti készülődések, amik kissé kíjjebb emelik a történetet a szalagon gyártott romantikus könyvek kavalkádjából és mutat valami újat is, noha nem sokat.

Összefoglalván, nagyon tetszett a könyv, ha alkalmam lesz rá, elolvasom a folytatást is.
Az író fogalmazási módszere is sokban hozzájárult, hogy élvezhető legyen.
Sablon van benne rengeteg, főleg a karakterek terén, de még így is élvezhető.